2011. szeptember 2., péntek

9. fejezet

Halihó!

Már másodjára kezdem írni a bejegyzést, remélem a blogger ma már nem szúr ki velem többet! 
Pár nap suli után ugye nem csak én érzem úgy, hogy ez már most sok volt? :) 
Mindegy, most nem is ez a lényeg, hanem itt a hónap első fejezete! Remélem, hogy most Tényleg(!) kapok pár véleményt, kíváncsi vagyok mit gondoltok a fejezetekről!! Persze annak is nagyon örülök, hogy pipálgattok, de egy- két szóban leírnátok kinek mi tetszett nagyon vagy épp mi az ami nem, az sokat segítene! :) Valamint chaten már megköszöntem, de szeretném itt is, hogy túlléptük az ezer fős látogatottságot valamint az újabb díjat is! Köszönöm!!
Nem szaporítom tovább a szót.
Kellemes olvasást!


Ui.: a képek mappaba felkerült pár kép, ami a fejezettel kapcsolatos. A hétvégén pedig, ahogy időm engedi pótlom az elmaradásokat is! Valamint egy kicsit át is szeretném variálni :)
puszi, Csillu




9. fejezet


A magas sarkúmmal a kezemben szálltam be a liftbe. Az órámra pillantottam és megállapítottam, hogy akár tetszik, akár nem, késésben vagyok. Bíztam benne, hogy Chace ez egyszer nem lesz pontos. Mondjuk dugóba kerül vagy elalszik, vagy bármi más…
Míg a lift a kívánt emeletre ért, a kulcsom szerettem volna elővenni, de nem találtam. Keresésem egy apró hang szakította félbe, mely jelezte, hogy a megfelelő emeleten vagyok. Fel sem nézve indultam el a lakásom felé. Ma reggel újfent rájöttem, miért nem szeretem ezt a táskámat. Egyáltalán nem praktikus, kicsi és szabályszerűen elnyeli a dolgaimat.
Kezdtem egyre idegesebb lenni. Hol olasz, hol pedig angol, publikusnak nem nevezhető mondatok hagyták el a számat. Dühöngésem a telefonom csörgése állította le.

-          Szép jó reggelt! – köszöntem negédesen – Ugye tudod, hogy ezért számolunk? – rekedt hangomon még hallatszott, megviselt a tegnap éjszaka.
-          Ugyan, azt ne mondd, hogy nem élvezted!
-          Nem is említettem ilyet. Csak azért vagyok kiakadva, mert megbeszéltünk valamit. És betartottad? Nem. – morogtam.
-          Jó, tudom. Sajnálom! Ne durcizz, oké?
-          Jellemző, még neked áll feljebb… Mindegy. Miért hívtál?
-          Itt maradt a kabátod.
-          Tudom, nem találtam sehol. Kölcsön vettem az egyik pulcsid.
-          Sejtettem. Majd beugrok, aztán cserélünk. – nevetett
-          Oké, köszi. Amúgy közlöm veled, te vagy a hibás! Nem elég, hogy most esek haza, még a fejem is szétmegy.
-          Minek iszik, aki nem bírja?
-          Bagoly mondja verébnek. Figyelj, leraklak, mert így sosem jutok be. Majd jelentkezem, ha van időm.
-          Vagy, ha bulizni akarsz.
-          Aha, én is szeretlek! – jegyeztem meg kissé ironikusan. – Na szia!

A készüléket a zsebembe süllyesztettem és teljes figyelmemet a táskának szenteltem. Egyik kezemben a táskám tartalmával egyensúlyoztam, míg a másikkal tovább kutattam. Nagy nehezen végre sikerült megtalálnom a kulcsom. Már a frász kerülgetett, hogy elhagytam. A portás biztos nem örült volna nekem. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam még egyszer lemenni aztán visszajönni. Mikor elfordítottam a zárban, egy jól hallható torokköszörülésre lettem figyelmes.
Fejem felkapva tekintetem találkozott Chace-ével. Akarva, akaratlanul is a szívem hevesebben kezdett dobogni. És hogy ez az ijedtség vagy csupán maga a látvány számlájára írható? Jó kérdés.

-          Oh, jó reggelt! Öhm, észre se vettelek.
-          Szia!
-          Gyere be! Ne haragudj, régóta vársz?
-          Nem, talán tíz perce.
-          Az a helyzet, hogy még csak most…
-          Semmi gond. – szakított félbe egy mindent tudó mosollyal az arcán – Egyig ráérek, menj csak, fürödj le vagy, amit szeretnél.
-          Rendben. Helyezd magad kényelembe, sietek.

Remélem, hogy Ben megállás nélkül csuklik. Nem éppen a legszebb gondolatok fogalmazódtak meg bennem vele kapcsolatban.
A fürdőben gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Sietős mozdulatokkal mostam meg magam, majd felfrissülve léptem ki a kabinból. A szobámban magamra kaptam egy egyszerű melegítő nadrágot és egy fehér pólót, összefogtam a hajam, majd Chace keresésére indultam.
A nappaliban ült és valamilyen sportközvetítést nézett. Úgy látszik ezt a jó szokását még megtartotta.
A pillantásom az asztalra tévedt, amin még ott állt pár sörös és egyéb alkoholos üveg. Felkaptam őket és a kuka felé indultam. Útközben megkérdeztem, kér-e valamit. Pár perc múlva már mindketten a frissen főtt kávénkat szürcsöltük.

-          Látom jól sikerült az éjszaka. – törte meg a csendet.
-          Igen. Nyugis estét terveztem, de kissé elvadultak a dolgok.
-          Értem – nevette el magát.
Zavartan néztem rá, majd letettem a bögrét és a laptopomért indultam. Közben kifejtettem neki, hogyha nem lenne nagy probléma, akkor ma azzal dolgoznánk. Mivel semmi kivetnivalót nem talált a dologban, így perceken belül neki is állhattunk a munkának. Vagyis állhattunk volna. Egy ideig csendben ültem és gondolkodtam, hogyan is kezdhetnénk bele. Aztán eszembe jutottak Nora szavai: „ A legfontosabb, hogy ne görcsölj rá a dologra. Tudom, hogy ha elkezditek nem lesz baj…”
Igen, és itt pontosan az elkezdés volt a lényeg, ami egyelőre nem nagyon ment. Lepörgettem magam előtt jó pár interjút, amiket róla olvastam, hátha találok valami támpontot, ami alapján el tudok indulni.

-          Oké. Ne nevess már! – mosolyodtam el én is – Te vagy életem első interjú alanya. Per pillanat halványlila gőzöm sincs, hogy kezdjem.
-          Micsoda megtiszteltetés. Figyelj, képzeld az, hogy ez is egy történet, amit te kreáltál. Ha mondjuk, a könyvedbe kellene egy riportot készítened valakivel, aki iránt érdeklődik a média, milyen kérdéseket tennél fel. Nyugi, nem harapok ám.
-          Nem is rossz ötlet. Oké. Szóval, jobb lesz, ha az elején kezdjük. Kénytelen leszel a gyerekkorodról is mesélni.

Kissé morcosan tekintett rám, szerintem most bánta meg, hogy tanácsokat osztogatott nekem. Felvilágosítottam róla, hogy ugyan a stúdió beleegyezett a változtatásba, de kikötötte, hogy legalább tíz- tizenöt oldalt kell írni erről is. Amin persze egyből ki is akadt, hogy mit akarok én annyi oldalon keresztül taglalni. Próbáltam nyugtatni, hogy észre sem veszi és meglesz a kívánt mennyiség, hogy majd szép hosszú mondatokat mond.
Már épp sikerült rászednem, hogy kezdjük el, mert így nem jutunk semmire, mikor megszólalt a telefonja és szabadkozva kiment a nappaliból, hogy felvegye. A hangfoszlányokból leszűrtem, hogy Sorelel beszél, szóval igyekeztem nem oda figyelni. A minél kevesebbet tudok, annál jobb nekem elvet követve.
Közben én a konyhába siettem és összeütöttem egy kis reggelit. A kávén kívül még semmi nem volt a szervezetemben, és ha belemerülünk a munkába, nem hiszem, hogy lesz időnk enni. A rántottákat és két pohár narancslét felraktam egy tálcára – emlékeztem, hogy anno, mikor kicsik voltunk, ezt nagyon szerette. Remélve, hogy nem változott sokat az ízlése, döntöttem emellett. – és a nappaliba mentem.
Talán tíz perc is eltelt összességében, mire Ő is visszajött. Vidáman konstatálta, hogy az asztalon gőzölgő étel az övé és neki is esett az elpusztításának, ám előtte még kijelentette, hogy ez a lehető legjobbkor jött, mert már irtó éhes volt.
Mire tényleg sikerült elkezdeni a beszélgetést, már majdnem kilenc óra volt.
Kérdeztem a gyerekkoráról, a kapcsolatáról a szüleivel és testvérével. Elmondta, hogy ugyan ritkán van alkalma meglátogatni őket, de minden nap beszél velük telefonon. A húgával lévő kapcsolata, mint kiderült sokat javult, és amíg ideje engedte, elég sokszor látogatta meg Chacet és töltött itt napokat, esetleg heteket.
Megtudtam, hogy anyukája segített neki kiköltözni az egyik kollégájával közös lakásukból majd’ egy éve. Ezt a tényt akaratlanul is megmosolyogtam, miután magam elé képzeltem, ahogy két pasi együtt él. Chace persze egyből sejtette, mi jutott eszembe és megnyugtatott, hogy hetente járt hozzájuk egy takarító nő. Meg egyébként is, ő nem szereti a nagy rendetlenséget és próbált minél nagyobb rendet tartani, nem úgy, mint Ed. Egyrészt emiatt is döntött úgy, hogy külön költöznek. Az oka annak, hogy egy fedél alatt tengették a napjaikat az volt, hogy bizonytalan volt a sorozat folyatása és Ed még sosem élt távol a családjától, na meg persze a takarékosság is közre játszott.
Visszatereltem a témát az eredeti medrébe, mire egy morcos kifejezéssel reagált. Újra a gyerekkoráról faggattam.
Egyszer csak megemlítette Ben nevét, aztán az enyémet is. Szerencsére csak futólag, már épp fellélegeztem, mire kijelentette, hogy erről még mesélhet később. Nesze nekem, kellett előre örülnöm. De tehetetlen voltam, hiszen nem mondhatom meg neki, hogy bocsi, de ezt hagyjuk inkább...
Szóba jött még a gimnázium és az egyetem is. Kíváncsian csüngtem a szavain és írtam le a lényeget. Végre számomra új információk. Kértem, hogy ha lehet, ezt már részletesebben mesélje, mert ez fogja adni a könyv lényegét. Az elhatározás, ami alapján a színészkedés mellett döntött és nem író lett, mint jó magam.
Az munka meglepően gördülékenyen ment és sokszor hangos nevetésben törtünk ki. Az újabb kérdésemet a telefonja csörgése szakította félbe. Miután lerakta közölte, hogy mennie kell, késésben van a forgatásról. Megdöbbenve jöttem rá, hogy már jócskán elmúlt egy óra. Sietősen megölelt majd rohant is.
A gyomrom korgása jelezte, hogy ideje valamit ennem. Nem volt kedvem főzőcskézni, így rendeltem magamnak olasz kaját. Amíg az ebédemre vártam, visszaültem a gép mellé. Most még úgyis benne vagyok a dologban, így elkezdtem finomítani a kérdéseken és a válaszokon. A munkát a megszólaló csengő szakította félbe. Kifizettem a futárt, majd nekiálltam az étel elfogyasztásának. Aztán újra elmerültem az írásban.
Voltak részek, amiket ki kellett vennem, mert az nem feltétlenül tartozott a fejezethez. Úgy döntöttem, hogy címek alapján fogom tagolni maga az interjú, de mégis kiad egy egészet. Közben felírtam magamnak vázlatszerűen, hogy holnap miről lesz szó.
Teljesen más érzés volt, nem engedhettem szabadjára a fantáziámat és ez egy kissé frusztrált, de nem mondhatom azt, hogy rosszul ment. Még barátkoznom kell ezzel a helyzettel.
Mire végeztem, már három óra fele járt az idő. Gondoltam, hogy beugrok egy kicsit Norahoz, és megmutatom neki, mit műveltem ma. Nem tagadom, jól jött volna egy kis bíztatás. Gyorsan átöltöztem, majd lefelé vettem az irányt.
Persze ez is egy elhamarkodott ötlet volt tőlem, háromkor taxiba ülni. Nem kis dugó alakult ki, így a máskor tíz perces út megtétele most negyvenet vett igénybe.
A portás legnagyobb szerencséjére nem állta utamat, így pillanatokon belül a kiadó szintjén találtam magam. Az már más kérdés, hogy én mennyire voltam peches. Greg – az igazgató - épp akkor jött ki az irodájából és egyből meg is állított. Kedvesen érdeklődött, hogy halad a könyv, én pedig nagy vonalakban meséltem neki. Az volt az mázlim, hogy sietnie kellett valahova, így nem tudott sokáig kérdezősködni.
Már majdnem négy óra volt, mikor Nora ajtaján kopogtattam.

-          Szia!
-          Szia. Sejtettem, hogy benézel. – mosolyodott el.
-          Hűha, mikor lettem ennyire kiszámítható?
-          Csak az utóbbi pár évben.
-          Szuper… akkor azt is tudod, hogy hoztam is valamit. – kinyújtott kezébe ejtettem az általa már jól ismert pendirve-ot, majd kényelembe helyeztem magam.

A következő öt perc azzal telt, hogy ő olvasott, én pedig türelmesen vártam. Láttam, hogy néha ráncolta a homlokát, ami annyit jelentett, ismét talált benne kivetni valót. Bíztam benne, hogy nem egy elírás, mert legalább kétszer végigolvastam mielőtt elmentettem.

-          Na?
-          Nem rossz. Sőt, nagyon is tetszik. Mondtam én, hogy nem lesz itt gond.

Hogy kijelentésére rácáfoljak elkezdtem mesélni. Persze a késéssel indítottam, így a téma hamar egy másik mederbe terelődött. Ki kellett térnem a sétára, hogy találkoztam Bennel, hogy feljött, iszogattunk, bulizni mentünk, és nála ébredtem. Aztán újra nekikezdtem a mai nap taglalásának. Úgy utólag belegondolva tényleg csak el kellett valahogy kezdeni, onnantól ment, mint a karikacsapás. Az idő csak úgy repült és megdöbbentett, hogy már egy óra is elmúlt és Chacenek mennie kellett dolgozni.
Még jó egy óra hosszát boldogítottam Norat, aztán ismét taxiba szálltam és egy bevásárlóközpontba vitettem magam. A hűtőm tartalma szépen megfogyatkozott, így szükséges volt megejteni egy nagyobb bevásárlást.
Késő délután volt, mire haza értem.


Másnap reggel talán nyűgösebben keltem, mint eddig bármikor. Nem volt kedvem semmihez. Kisebb hisztit levertem, mire végeztem a reggeli készülődéssel. Már kilenc óra is elmúlt, szóval sietnem kellett.

Nem sokkal később már a stúdióhoz legközelebbi kávézóból léptem ki a kezemben két pohár, éltető nedűvel. Persze nem őrültem meg, hogy mind a kettőt megigyam. Az egyiket Chacenek hoztam.
Tegnap mondta, hogy ma nem tud jönni én pedig előrukkoltam az ötlettel, mi szerint mi lenne, ha ma bejönnék és megnézném munka közben. Esetleg beszélnék egy- két kollégájával is. Először tiltakozni akart, mondván hogy még alig ismerik egymást. Miért nem egy Gossip girl forgatásra megyek inkább?! Megnyugtattam, hogy majd arra is benézek, de jelenleg csak ez van. Nem rajongott annyira a tervemért, amit ugyan nem értek, de hamar belátta, hogy úgysem tud lebeszélni a szándékomról, így nem is tiltakozott tovább.
A portás kedvesen rám köszönt, majd azt is elmondta, hogy hol találom Chacet.
Két aprót kopogtattam az öltözője ajtaján. Az ajtó épp abban a pillanatban nyílt ki, mikor visszaengedtem a kezem magam mellé.

-          Szép jó reggelt! – üdvözöltem kissé meglepetten.
-          Szia. – mosolyodott el.
-          Tessék, ezt neked hoztam. – nyomtam a kezébe az egyik poharat.
-          Életmentő vagy, épp kávét szerezni indultam.

Beterelt az öltözőjébe. Gyorsan helyet csinált nekem a kis barna kanapén, amit elleptek a ruhái. Mosolyogva konstatáltam, hogy kisebb kupi uralkodik a helyiségben. Ami meglepő volt tőle azok után, amit mesélt, de feltehetően időhiány következtében alakulhatott ki.
Majd leült mellém és belekortyolt a forró italba, ami megégette a nyelvét, így elrántotta a szájától, amivel sikerült elérnie azt, hogy leöntse a fehér pólóját.
Próbáltam elfojtani a nevetésemet, de nem sikerült. Valahogy már meg is feledkeztem róla, hogy mennyire nem akartam a mai napot. Tudtam, hogy nem fogok unatkozni, sőt talán még élvezhetem is ezt az egészet. Hiszen régen jóban voltunk, most miért ne lehetnénk. Akkor szerettem, mégis a barátja tudtam lenni, most sem lehet semmi probléma.
Chace durcásan nézett rám, majd mit sem törődve velem, lekapta a felsőjét és előhalászott egy feketét a székről, ahová az előbb a kupacot rakta. A lélegzetem egy pillanatra elállt. A felsőteste tökéletesen ki volt dolgozva, ahogy felvette a másik pólót, az izmai megfeszültek. Szemem elszakítva a látványtól minden figyelmem a kávémnak szenteltem és próbáltam megőrizni a higgadtságom.
Pár percig élveztük a körülöttünk lévő csendet, amit pillanatokon belül meg is tört egy túlbuzgó asszisztens. Chacenek mennie kellett, várta a fodrász és a sminkes aztán pedig a munka.
Amíg a felvételre ’készítették elő' én sem tétlenkedtem, hanem beszélgetésbe elegyedtem a két lánnyal. Kérdezgettem őket a munkájukról és természetesen Chaceről is. Ők pedig nem zavartatták magukat, meséltek és véleményt nyilvánítottak róla.
Következő utunk a stúdióba vezetett. Bemutattak a rendezőnek, aki első pillantásra egy szimpatikus, kedves férfi volt.
A stúdió felépítése nagyon érdekes volt. Teljes szélességében le volt választva üvegfallal egy pár méter széles terület, ahol két kanapé, pár szék és egy asztal volt elhelyezve.
Mielőtt elkezdték volna a munkát, helyet foglaltam a kanapén.
Chacere néztem. Teljesen más volt így látni őt. Az arcára több naposnak látszó borosta került és Suzy, a sminkes addig játszott a színekkel, mígnem sikerült elérnie egy sápadt, beesett arcot. Egy fekete térd alá érő kabát, kapucnival a fején és sötét nadrágban garantálta az igen csak szokatlan külsőt. A zord tekintete pedig egyértelműen jelezte, hogy beleélte magát a szerepbe, készen áll a munkára.
És ekkor felhangzott a bűvös szó, felvétel.
Feszült figyelemmel követtem az eseményeket. A történet, holott nem ismerem az egészet, pillanatok alatt magával ragadott. Elképesztett, hogy Chace milyen jól vissza tudja adni a karaktere érzéseit. Nem értettem - már akkor sem, mikor mesélte - hogy mi vonzotta ennyire a színészkedésben. Ahogy most néztem őt, láttam rajta, hogy mekkora élvezetet jelent neki ez az egész, hogy ezt csinálhatja. Egy percig sem vonom kétségbe az épelméjűségét, hogy ezt választotta...
Az idő nagyon gyorsan telt. Együtt ebédeltünk az egyik közeli étterembe, majd amint visszaértünk volt olyan szerencsénk, hogy a rendező ígéretet tett, hogy a nap végén szán ránk, rám egy negyed órát.
Újfent a lassan már megszokott helyemen ültem és Chace tehetségén álmélkodtam, mikor az ajtó nyitódását hallottam. A zaj irányába kaptam a fejem.
Nate jött felém, köszöntünk egymásnak, majd lehuppant mellém.
Visszafordultam, hogy figyelemmel követhessem az eseményeket. Épp állt a forgatás és Ő az egyik statisztának magyarázott valamit, miközben hevesen gesztikulált hozzá. Akaratlanul is, de elmosolyodtam rajta. Nate pedig ezt a pillanatot látta a legalkalmasabbnak, hogy megszólaljon.

- Szereted?
Egy pillanatra rákaptam a tekintetem, majd vissza a bent zajló eseményekre.
- Tudod kemény 'munka' volt és sokáig tartott, míg úgy tudtam rá gondolni, mint egy ismerősre. De a távolság segített. Most kezdem újra megismerni. Rengeteget változott az évek során, már máshogy gondolkozik. De akármi is lesz, nem engedhetem meg magamnak, hogy újra beleszeressek. Nemcsak Sorel miatt... Szenvedtem eleget Chace iránti érzéseimnek köszönhetően, többet már nem akarok!
- Nem értek egyet veled, de közben csodállak is. Én a helyedben nem bírnám ki, hogy ne dörgöljem a képébe, hát nem ismersz fel idióta!
- Nem egyszerű, az biztos, de meg kell birkóznom vele. De ha már itt tartunk mi van veled és Noraval?
- Semmi. Miért?
- Ha semmi nem lenne, akkor nem találkoznék veled mindig, ha Norához megyek...
- Nem tudom. Jóban vagyunk, jól érezzük magunkat együtt.
- Nate, kedvellek, de ne játssz vele és az érzéseivel, mert megbánod! Egyszer már összetörték a szívét, el nem tudod képzelni, mennyire maga alatt volt. Próbált a munkába menekülni, nem járt el sehova, arról nem is beszélve, hogy a pasik felé egyáltalán nem nyitott. Te vagy az első azóta, akivel úgymond tartja a kapcsolatot. Ne játszd el a bizalmát!
- Úgy beszélsz, mintha a testvére lennél.
- Mert úgy szeretem, mint a testvéremet. Ha nem gondolod komolyan, hogy lehetne köztetek valami, akkor most hagyd békén. Ha pedig igen, akkor lépj! - mosolyogtam rá.

Egy percig még tétován ült a helyén, aztán megölelt és öt percen belül már ott sem volt.
Én nem mozdultam, mert tudtam, hogy ma még dolgom van itt. Bejött egy asszisztens, hozott nekem üdítőt, beszélgettünk egy kicsit, aztán ő is ment a dolgára.
Egyedül maradtam a gondolataimmal, melyek Nate kérdése körül kavarogtam. Rájöttem, hogy mennyire igaz az, amit neki mondtam. Nem hagyhatom, hogy újra megtörténjen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése